Lehet mozogni, szerdán jön a kihívás napja!

2017. 05. 30. (kedd) 09.43

2017. május 31-én világszerte ismét megrendezik a Magyarországon 1991-ben meghonosodott rendezvényt.

Hazánkban eddig összesen 1596 település csatlakozott az eseményhez. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint hárommillió negyedórás testmozgást végeztek.

A Kihívás Napjának célja, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz. A cívisvárosi helyszínek közül a Gyulai István Atlétikai Stadion, a Debreceni Jégcsarnok, a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont és a Debreceni Egyetem, Egyetem téri sporttelepe is várja a szervezett körülmények között érkező mozogni vágyókat.

Előzetesen már több mint kétezren jelezték részvételüket, az Atlétikai Stadionban a Corpus Fitness, míg a Fórumnál a Vezér Fitness egy-egy trénere vezényli majd a mozgást.

A Kihívás Napja debreceni programjai idén is az MSE Klaszter Kft. és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködésében valósulnak meg.

A rendezvény kezdési időpontja: 2017. május 31. 12.30 óra. A testmozgás időtartama 15 perc.



Cikk nyomtatása